• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. szeptember 9.
Nagy Csongor Zsolt kapta a Kaszás Attila-díjat

A Harag György Társulat színésze, Nagy Csongor Zsolt vehette át pénteken, szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban tartott magyarországi országos színházi évadnyitó gála keretében a Kaszás Attila-díjat.

A 2008-ban, a magyar kultúra napján Kaszás Attila színművész emlékére alapított, félmillió forintos pénzjutalommal járó díj odaítélésekor, a kezdeményezők szándékai szerint a művészi teljesítmény mellett a társulatokon belüli közösségépítő tevékenységet is díjazzák.

A díjra idén harminckilenc magyar nyelven játszó társulat egy-egy tagja kapott jelölést a művész kollágák szavazatai alapján, majd az odaítélés szokásos protokollját követve a jelöltek szavazhattak egymásra, végül pedig, a három legesélyesebb jelölt közül, a nagyközönség internetes szavazással választhatta ki a rangos elismerés idei várományosát, aki, a hagyományokhoz igazodva, az Országos Színházi Évadnyitó Gálán vehette át Kaszás Attila-díját.

Az odaítélési procedúra utolsó fázisát képező internetes szavazás több héten keresztül zajlott, Nagy Csongor Zsolt mellett Varga Klárira, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színésznőjére és Farkas Ignácra, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színészére lehetett voksolni, az eredményt pedig a pénteki gálán hozták nyilvánosságra.

"Kicsit még mindig ég és föld között lebegek, alig fogtam fel, hogy megkaptam ezt az elismerést, ami egyfajta beteljesedést jelent számomra, hiszen többről van szó, mint egy alakításért kapott szakmai díjról. Leírhatatlan volt a közönségszavazás időszakában az erős “veled vagyunk” érzés. Köszönöm a Harag György Társulat tagjainak, hogy engem tartottak méltónak a díjra, köszönöm a sok ismerősnek, a közönségnek a sok szeretetet és támogatást" - nyilatkozta a díjátadás másnapján Nagy Csongor Zsolt színész

Nagy Csongor Zsolt 1998-ban végezte el a marosvásárhelyi színművészeti főiskolát. Tanulmányai végeztével egy évre Sepsiszentgyörgyre, onnan Csíkszeredába szerződik át. 1999-től játszik rendszeresen Szatmárnémetiben, 2002-ig a Csíki Játékszín tagjaként ott is kitűnik színészi alakításaival. 2002-ben a szatmárnémeti társulatot választja, melynek 2011-ig megszakítás nélkül a tagja. Ezt követően egy évadon át szabadúszóként, majd a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeként dolgozik. 2015-ben két szerepre visszatér Szatmárnémetibe, majd 2016-tól újra a Harag György Társulat állandó tagja.

A jelenleg is több főszerepet játszó Nagy Csongor Zsolt szerepformálásaival számos szakmai elismerés mellett a közönség elismerését is hamar megszerezte: a társulat saját díjai között a szakmai kategóriák fő- és nívódíjain túl számos közönségdíjat is neki szavaztak a nézők az elmúlt évadok során, kiemelkedő művészi munkája elismeréséül.

"A kortárs színházi életben rendkívüli kitüntetésnek számít ez a díj, az egyik legfontosabb elismerés, amit színész elnyerhet, a rangját pedig csak tovább emeli, hogy lényegében egyszerre szakmai- és közönségdíj. Ráadásul olyan művész nevét örökíti meg, amely által viselőjét kitünteti és egyszersmind kötelezi is. A magam és a Harag György Társulat egész munkaközössége nevében csak gratulációmat és örömömet tudom kifejezni, hiszen ez mindannyiunk büszkesége, a társulaté és az egész városé. Kiemelkedő művészi teljesítményét tekintve Csongor már rég megérdemelt egy ilyen rangos kitüntetést" - nyilatkozta Bessenyei Gedő István művészeti igazgató, a díjazott anyatársulatának vezetője.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát