• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. október 1.
Teltházas napokkal indult a TranzitFeszt

Három telt házas előadással vette kezdetét pénteken, szeptember 28-án az Északi Színház Harag György Társulata és a színház román társulata által közösen szervezett TranzitFeszt nemzetközi multikulturális színházi fesztivál.

A 16 órakor tartott villámcsődületet követően – amelyen a szatmári színészek színpadi jelmezben járták be a régi és új városközpontot, felhívva a figyelmet a tíznapos színházi seregszemle kezdetére – az Ács Alajos Stúdióteremben a Nagybányai Városi Színház Kék. Sárga. Piros. című előadása idézte meg a kommunista Románia hangulatát.

Később a Szakszervezetek Művelődési Házának nézőtere telt meg. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió magyar-román kapcsolatot humorral tele boncolgató MaRó című előadását vastaps követte. Telt ház kísérte figyelemmel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Alice című, Bocsárdi László kétszeres UNITER és Jászai-díjas rendező előadását. A színészek és a sZempöl Offchestra közös produkciója látványos vizuális effektusokkkal és jelmezekkel ejtette ámulatba a közönséget.



A második napon a chicagói Trap Door Theatre kétszer is megtöltötte a Szakszervezetek Művelődési Házának nagyszínpadán felállítot színpadi nézőteret az Occident Express című előadások alkalmával, az Északi Színház nézőtere és a kaksülő is a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Júlia – Párbeszéd a szerelemről című előadás iránt érdeklődőkkel telt meg. Az Ács Alajos Stúdióteremben sem maradt üres ülőhely szombat este, amikor a kolozsvári Reactor Színházi Műhely előadása játszotta A Nagy terv árnyékában című darabot.

A jegyeladások alapján a folytatás is hasonlóan sikeresnek ígérkezik – több mint húsz színházi produkció és egyéb kísérőrendezvények szerepelnek a fesztiválprogramban.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát