• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2019. május 24.
Ágacska – vidám zenés mesejáték-bemutató nem csak gyerekeknek

Vasárnap, május 26-án 11 órától újabb zenés mesejátékot mutat be a Harag György Társulat, ezzel egyfajta keretet adva az évadnak, hiszen a Mátyás király juhásza című mesejátékkal indult a bérletes előadások sora, most pedig az Ágacska című előadással zárul ez a sor.

Az előadásra a kisiskolás bérlet érvényes, de a Szakszervezetek Művelődési Házában bőven akad még hely kicsiknek és nagyoknak, akár családoknak, akik jegyet váltva együtt szeretnék átélni ezt a vicces, de tanulságos történetet.

Csukás István, mások mellett a Nagy Ho-Ho-Horgász és Süsü, a sárkány megalkotója évtizedekkel ezelőtt írta a ma is időszerű mesét, amelyet Tóth-Páll Miklós rendezésében visz színpadra a társulat.

A mese fülbemászó dallamokkal, kedves szereplőkkel keresi a választ a gyakran feltett „Ki vagyok én?” kérdésre. A főszereplő, a viharban letört faág ugyanis nem tudja, hogy ki ő, sőt, mások sem tudják. Nem kacsa, nem béka és nem is lepke, még gomba sem. Talán ember, van aki azt mondta, hogy arra hasonlít. Elindul hát Ágacska megkeresni az embert, közben pedig új barátokra tesz szert. Megismerkedik a Pösze egérrel, Danival, a kancsal-kacsával és folyton röhögő békával. Mindannyian az embertől várnak segítséget, megoldást bajukra.

Az előadás szereplői: Szereplők: Bándi Johanna, Laczkó Tekla, Rappert-Vencz Stella, Péter Attila Zsolt, Varga Sándor és Méhes Kati. A díszlet és a jelmez Cristian Gatina munkája, a rendező munkatársa Méhes Kati, az előadás zenei vezetője Manfrédi Annamária, ügyelője Fábry Zoltán.

Az előadásra jegyek kaphatók az Északi Színház jegyirodájában, minden hétköznap 10 és 17 óra között, valamint az előadás előtt egy órával, illetve online, a biletmaster.ro internetes jegyértékesítő rendszerben. További tájékoztatásért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát