• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2019. augusztus 10.
Izgalmas és látványos bábelőadások a PMN-en

Az egész család számára önfeledt szórakozást jelentő bábelőadások sora szerepel a XVIII. Partiumi Magyar Napok programjában.

Számos vidám bábelőadás várja a kicsiket és nagyokat egyaránt XVIII. Partiumi Magyar Napok műsorában augusztus 20. és 25. között Szatmárnémetiben. A felhőtlen perceket ígérő előadások a hétköznapokon a Tűzoltótorony parkjában, hétvégén pedig a Kossuth Kertben lesznek. A sorozat szervezője a Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának munkáját segítő Art Project Egyesület.

Az előadások sorát augusztus 20-án 10 órai kezdettel az Álomzúg Társulás 3-tól 103 éves korú gyerekeknek szóló, a magyar népmese alapján bábosra és bábra átírt Szóló szőlő című előadása nyitja. Ennek főszereplője a Hajnalka Királykisasszony, aki álmában csodálatos gyümölcsöket lát. Ám ezekhez és az álom megfejtéséhez egy beszélő malac szívén keresztül vezet az út…

Szintén augusztus 20-án, de már 17 órától újabb bábelőadásra várják a családokat. Az Árgyélus Színház a Teremtésmese című produkció kedvcsinálója így szól: „Születik az Ég, születik a Föld, muzsikálni kezdenek a szférák. Gondolt egyet az Úr és meglett a Világ. Fel is díszítette a Földet Ádám részére hegyekkel-völgyekkel, virágokkal, kanyargó folyókkal, állatokkal és madarakkal. De a legnagyobb ajándék, amit Ádámnak adhatott, Éva volt. Vajon elég-e az ő erejük ahhoz, hogy jól sáfárkodjanak a rájuk bízott kinccsel...”

Az Árgyélus Színház játszik augusztus 21-én 10 órától is. A világ kenyere című előadás egy palóc népmese arról, hogy a szegénységből és a kiúttalanságból igenis vezet kiút, hogy igenis van a világnak teteje, ahonnan belátni az ég mélységéig és van tüzes alja is, amit az igazak meg tudnak járni. A bábelőadás főszereplője a legkisebb búzaszemből dagasztott cipót eszi meg, elolvassa a világ legbölcsebb könyvét, és ennek erejével megküzd a világ gondjával-bajával, és megtalálja az elveszett napot. Az előadásban ötvöződik a bábjátékos, népdalénekes és mesemondó szerep.

Augusztus 22-én 10 órai kezdettel a Ciróka Bábszínházé a színpad a Tűzoltótoronynál. Előadásuk címe a főszereplő neve. Csalóka Péter, aki becsületes nevét azért kapta, mert nagyon csalafinta volt őkelme! Ámbár, csak azokat csapta be, akik rászolgáltak erre, például a falu bíráját. Péternek háromszor is sikerült lóvá tennie az ostobát, végezetül pedig ágy elhúzza a nótáját, hogy a falu népe (igen okosan) őt teszi meg új bírónak. Az interaktív előadásban Mindenki táncra perdül, két zenész húzza színészeknek és báboknak a talpalávalót.

Augusztus 23-án 10 órától Fabók Mancsi Bábszínháza lép fel Szatmárnémetiben, A székely menyecske és az ördög című, népmesei elemekkel átszőtt előadásával. A főszereplő az a székely menyecske, aki a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár…



Augusztus 24-én a MárkuSzínház a Kossuth Kertben lép színpadra: 11 órától a Mátyás király szárnyai című előadást játsszák, melyben ük-ük-ükapáink Magyarországát idézik meg. Ebből az időből maradt ránk híre és neve törökverő Hunyadi Jánosnak és az Ő fiacskájának, Mátyásnak. Nevelték tudósságra, bajvívásra… és egy napon a Duna jegén két angyal királlyá koronázta. Szilágyi Erzsébet és Hunyadi János emlékezik vissza nagy királyunk gyermekkorára, győztes csatáira, és lelkének égbe szállására.

Augusztus 24-én és 25-én, mindkét alkalommal 12 órai kezdettel a Tintaló Társulás lép fel a Kossut Kertben a Tintaló cirkusz című produkcióval. A Tintaló Cirkusz egy szokatlanul kicsi cirkusz, ahol 16-20 gyerek számára van férőhely. És csak gyerekek számára! Ide bizony a szülők nem léphetnek be! Ők a sátor oldalán elhelyezett lyukakon keresztül kukucskálhatnak, miközben csemetéik közvetlen közelről láthatják a mechanikus bábok tizenötperces műsorát. Az aprócska porondon fából faragott elefánt, bohócok, légtornás, egyensúlyozó-művész ejti ámulatba a nagyérdeműt. Amikor vége az előadásnak, rövid szünet után újra megtekinthető a produkció, hiszen a Tintaló Cirkusz folyamatosan szórakoztatja a közönséget.

Szombaton, augusztus 24-én 12.30 órai kezdettel egy igazán különleges bábelőadást láthatunk, melynek helyszíne a Kossuth Kert tava lesz. A Giant Puppets Békakirály című előadása igazi kuriózum, színházi-, zenei- és különleges látványelemekkel.

„A vízen úszó hatalmas békafigura váratlanul jelenik meg a tavon, zenével és különleges mozgásával hívja fel magára a figyelmet. A vízibiciklire szerelt óriásbáb nagy szemeivel végigpásztázza a partot, s közben dalokban fogalmazza meg érzéseit. Úszik, énekel és várja a lányt, a királylányt, hogy segítsen átváltozni, újra emberré válni. A lány elfogadja őt s az óriási béka a szemünk előtt változik át. A zene örömtáncra vált!” – szól a kedvcsináló, mi pedig már alig várjuk az előadást!

A Holdkirály palotája a címe az Aranyszamár Bábszínház szatmárnémeti előadásának, amely augusztus 25-én 11 órától lesz látható. Az interaktív, bábos mesejátékban a publikumban ülő gyermekekre is szükség van, hogy segíthetsenek kiszabadítani a szépséges leányt. “Locsogj, mint a tenger, kopogj, mint a kövek, ciripelj, mint a kabócák, s meglátod a szerelmesek újra egymásra találnak” – írja a darab kedvcsinálója.

A bábelőadások sorát a Meseszínház Öregapám mesefája című produkciója zárja augusztus 25-én 12.30-tól. A sokak által már ismert felvidéki mesemondó, Badin Ádám nagyapja, Tepó kedves történeteit és kedvenc mesefiguráját, Szerencsés János idézi meg játékában. A népmesevilág és a polgárosodó mesteremberek mesevilága találkozik ebben az előadásban, megfűszerezve egy élménydús élet tapasztalásaival.

A Kossuth Kertben az Art Project szervezésében egyedi játékok is várják a gyerekeket, akik kipróbálhatják majd Paprikajancsi csúszdáját, a mojoldát vagy éppen a népi körhintát.

A Partiumi Magyar Napok bábelőadásaira a belépés díjtalan, a bábszínházi élmények támogatója az Autonet Import kft.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát