• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2019. augusztus 10.
Néptánc, hagyományok és Frank Sinatra

A Harag György Társulat idén is becsatlakozott a Partiumi Magyar Napok szervezésébe: a Partiumi Színházi Esték programban négy kitűnő előadást követhet a publikum.

Az Északi Színház termében elsőként a Bekecs Néptáncegyüttes lép fel, augusztus 20-án 18 órai kezdettel. Előadásuk címe: Ember az embertelenségben.

A magyar népnek a világ egyik legszínesebb, leggazdagabb népzene - és néptánc kultúrája van, mely az évszázadok során folyton alakult és gazdagodott, megőrizve az utókornak az eltűnt korok jellegzetességeit, így számos katonadalunk, sirató énekünk, mulató dalunk örökítette meg nekünk az elmúlt időszak eseményeit. Az előadással azok előtt tisztelegnek, akik az életüket adták a hazájukért, családjukért, embertársaikért és nem utolsó sorban azért, hogy gyermekeik egy jobb világban éljenek, példát mutatva emberségről, bátorságról, hazaszeretetről, kitartásról, hitről, példát mutatva nekünk, mai embereknek arról, hogy amíg a lélek él, Én is élek, amíg a magyar lélek él, a nemzet sem pusztul el! Ennek jegyében született a Bekecs Néptáncegyüttes előadása, Tőkés Zsolt rendező-koreográfus munkája nyomán.

A keddi előadást újabb néptáncos produkció követi augusztus 21-én, 18 órai kezdettel. A műfaj sztárjának tekinthető Magyar Nemzeti Táncegyüttes az est során olyan válogatást állít színpadra, melynek során lendületes és sokszínű folklór-műsorukban a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. A Kárpát-medence táncait felvonultató előadásukban látható lesz a jól ismert csárdás, a lányok mutatványos üveges tánca és az erdélyi cigány táncok, csakúgy, mint a férfiak virtuóz legényes tánca.

Az előadásban közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara. A produkció rendezője Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész.



Némi stílusváltást követően csütörtökön, augusztus 22-én Kamarás Iván nagy sikerű Sinatra-estjén vehetnek részt a 30-as, 40-es és 50-es évek amerikai zenéjének kedvelői. Az előadás egy zenei időutazás, egy varázslatos éjszaka és tisztelgés Frank Sinatra és kortársai munkássága előtt. Az Idegenek az éjszakában című koncert felidézi a már említett évtizedek meghatározó slágereit. A koncert különlegessége, hogy a dalok között Kamarás Iván személyes emlékeit, élményeit is megosztja a nézőkkel, emlékek, amelyekhez színészként vagy magánemberként kötődik, az adott kor ihletésében. A felcsendülő dalok között örökzöld slágerek hangzanak el, a My Way-től a Volare-n keresztül a Just a Gigolo-ig.

Augusztus 23-án, 17 órai kezdettel a kaposvári Csiky Gergely Színház lesz a Partiumi Színházi esték vendége.

Olt Tamás Korai menyegző című előadása a színház számára készült darab, ősbemutató, amely alapjául a legszebb régi magyar hagyományok szolgálnak, Berecz András gyűjteményének felhasználásával. A család öröme, az ünnepi készülődés, a szerelem, a házasság, a gyermekvárás és egyáltalán minden olyan csoda keresése, amiért érdemes emberként élni. Egy család története a költői színházon keresztül. Az előadás rendezője Olt Tamás.



A Partiumi Színházi Esték előadásaira augusztus 12-étől az Északi Színház jegyirodájában lehet jegyeket váltani, illetve augusztus 1-jétől online a Biletmaster.ro oldalon.

A Partiumi Magyar Napok színházi élményeinek támogatója a Ecomatrix.
Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát