• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2021. június 7.
Két táncszínházi előadás júniusban

Június hónap folyamán a Harag György Társulat meghívására két táncszínházi előadás vendégszerepel Szatmárnémetiben, az Északi Színházban.

Június 10-én, csütörtökön 19 órai kezdettel a Háromszék Táncegyüttes Tiszta című néptánc-színházi előadása lesz látható.

„Nem kell a néprajztudományban járatosnak lenni ahhoz, hogy a ’tiszta’ melléknévből azonnal főnevekre asszociáljunk. Mindenekelőtt nyilvánvalóan a ’forrás’ kínálkozik (adja magát), de faluhelyen a ’szoba’ sem ment még feledésbe, s a ’víznek’, vagy a ’táncnak’ ugyancsak közkedvelt jelzője. Táncszínházi – néptánc-színházi előadásunk a ’tiszta’ melléknév megannyi árnyalatát, virulens színeit szeretné megmutatni közönségének. Esetünkben fontos szerepet kap majd a mozdulat tisztasága (fegyelme), lehet az autentikus, múltba hajló, vagy jelent, jövőt idéző. Nem csupán a „mit”, a „hogyan” is fontos számunkra tehát, példát szeretnénk mutatni majd ’tisztaságból’, a tánc terápiás, tisztító erejéből!” – írja az előadás szinopszisa.



A produkció rendező-koreográfusa Juhász Zsolt, társkoreográfusként Horváth Zsófia és Melles Endre dolgozott az előadás színre-vitelében.

Június 13-án, vasárnap 18 órától lesz látható a Nagyvárad Táncegyüttes János vitéz című előadása.
Ki ne ismerné kicsitől nagyig Petőfi Sándor János vitéz című, az igaz szerelem megpróbáltatásairól szóló hihetetlen erejű történetét? Minden korban és kornak aktuális mese (vagy felnőttmese) ez, örökérvényű mondanivalóval. Táncszínházi előadásunk egy mesebeli miliőbe kalauzolja nézőit, amelyben főhősünk, az embert próbáló akadályok ellenére is, kitart az igaz szerelembe vetett hite mellett. Erre az útra hívjuk nézőinket: drukkoljunk együtt Kukorica Jancsinak, hogy egy szebb világban, valahol az Óperenciás tengeren túl, ráleljen párjára, Iluskára – írja az előadás kedvcsinálója.

A táncszínházi előadás rendezője és koreográfusa Györfi Csaba, akit a szatmári közönség A tavasz ébredése című fizikai színházi előadás rendezőjeként és koreográfusaként ismerhet. Az előadás táncjeleneteinek koreografálásában részt vett továbbá Farkas Ágnes, Farkas Tamás és Tókos Attila.
Jegyek korlátozott számban az Északi Színház jegyirodájában vásárolhatók meg, hétköznaponként 10 és 17, szombaton 10 és 13 óra között. Kérjük a kedves közönséget, a jegyeket elővételben váltsák meg, vagy jelezzék a szándékukat a fent említett munkaidőben a 0261-712106 és 0736625907 telefonszámon, majd ezt követően a helyszínen kiválthatják a belépőket!
Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát