• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2014. május 29.
Debrecenben vendégszerepelt a Harag György Társulat

Nagy sikerrel, teltház előtt vendégszerepelt a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, Rokonok című előadásával a Szatmárnémeti Harag György Társulat 2014. május 28-án este.

A szatmári és a debreceni színház közötti együttműködéseknek és jó kapcsolatnak több éves előtörténete van, hiszen a hajdú-bihari társulat már több ízben vendégeskedett a szatmári színházi fesztiválon, a tavalyi évadban pedig a Világjobbítók című szatmári produkciót játszotta nagy sikerrel Debrecenben a társulat (az előadást kilenc alkalommal láthatta a debreceni közönség, bérletben, illetve a DESZKA-fesztivál műsorán).

Móricz Zsigmond örökérvényű művét Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas rendező, érdemes és kiváló művész vitte színre. Ez a produkció nyitotta meg díszelőadásként a Harag György Társulat fennállásának hatvanadik évfordulójára rendezett ünnepségsorozatot 2013. október 4-én.

A produkció szereplői Kányádi Szilárd, Sándor Anna, Bessenyei István, Tóth-Páll Miklós - Bánffy Miklós-díjas, Czintos József - Jászai Mari-díjas, Bogár Barbara, István István, Rappert-Vencz Gábor - Kovács György-díjas, Nagy Orbán, Laczkó Tekla, Bodea Tibor, Marosszéki Tamás, Poszet Nándor, Varga Sándor, Péter Attila Zsolt, Zákány Mihály, Méhes Kati - Poór Lili-díjas, Bandura Tibor, Nagy Tamás, Nagy Anikó, Kovács Nikolett, László Zita, Bándi Johanna, Liegner Zsolt, Balogh Géza, Fábry Zoltán, Ferenczik György, Maghiar Imre. Az előadás rendezője Babarczy László - Kossuth-díjas, é. m., rendezőasszisztense Bessenyei Gedő István, jelmeztervezője Cselényi Nóra m. v., díszlettervezője Szalai József m. v., tervezőasszisztense Szabó Anna, koreográfusa Bordás Attila m. v., koreográfus-gyakornoka Dabóczi Dávid e. h., zenei vezetője Manfrédi Annamária, ügyelője és súgója Fábry Zoltán.

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát