• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2016. január 29.
A súgónő - Diószeghy Ivánné Kolozsváry Olga (1930-2016)

Mai visszaemlékezésünk főszereplője, Diószghy Ivánné Kolozsváry Olga, az 1953-ban alakult társulat alapító tagja, súgója és Diószeghy Iván színművész felesége, két gyermek anyja aztán négy unoka nagymamája.

A világhírű operabariton Svéd Sándor, aki Szatmárnémetiben nevelkedett, itt tanult hegedülni Hoffmann Ferenctől, még a régi előadóművészi iskolához tartozott. Amikor csak tehette a súgólyuk mellett vagy annak közelében tartózkodott az előadásokon, még akkor is, ha az a játék rovására történt. Pedig ez már az 1940-1970-es években volt. A XIX. század végén a színházi előadások, főleg vidéken, ahol egy darabot ritkán játszottak két előadásnál többször, a színészek, mi több az egész előadás, a súgóra támaszkodott. A plakátokon szerepelt a színészek neve, a rendezőé, az ügyelőé, stb. de a súgó, a színpadi alvilág névtelen hőse, legritkább alkalommal. Minden túlzás nélkül a magyar színjátszás történetének névtelen hősei voltak ők. Legtöbb városban valóban alvilág volt a súgólyuk, hiszen gyakran látogatták egerek, patkányok is. Nem egy anekdota mesél ilyenről. A súgóelődök sorában Petőfi Sándor a legismertebb név, de Ő, mint költő szerzett múlhatatlan érdemeket, nem mint súgó.  

Mai visszaemlékezésünk főszereplője, Diószeghy Ivánné Kolozsváry Olga, az 1953-ban alakult társulat alapító tagja, súgója és Diószeghy Iván színművész felesége, két gyermek anyja aztán négy unoka nagymamája.

Kolozsváry Olga 1930. május 3-án született Máramarosszigeten. Már egy éve, mint végzett tanítónő, a pedagógus pályán dolgozott, amikor megismerkedett Diószeghy Ivánnal. 1952-ben kötöttek házasságot. Házasságuk időtállónak bizonyult, holtomiglan holtodiglan tartott. Gyermekeik: Iván és Olga. Ifjú Diószeghy Iván 1952. október 21-én született. Ő is a színi pályát választotta, mint édesapja. A Szatmári Északi Színház, majd a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1960. május 11-én Szatmárnémetiben született a második gyermek Olga Ágnes.

Diószeghy Ivánné Kolozsváry Olga nagyon szépen rajzolt. Legyen erre bizonyíték, hogy sikerrel felvételizett Kolozsvárott a képzőművészetire. Nem élt ezzel a lehetőséggel, hanem újabb felvételin próbálta ki magát, hogy férjéhez közelebb legyen, a Magyar Művészeti Intézet Színművészeti Fakultásán. Delli Ferenc vizsgáztatta és felvették. Amikor elvégezte az első évet, a férjét, aki ugyanabban az évben már végzett, Nagybányára helyezték. Diószeghy Olga otthagyta a színit és a férje után ment Nagybányára. Így is megtalálta a helyét a színházban. Nő volt, asszony volt, anya volt a szakmát pedig hivatásszerűen, legmagasabb szinten művelő színházi súgó lett.

A zseniális Harag György osztotta rá Nagybányán azt a szerepet, amit Diószeghy Olga 35 éven át a legkényesebb igényeket is kielégítve játszott. Súgónak szerződtette. Olyan súgó lett belőle, hogy Erdély szerte legendák keringtek róla. Voltak színészek, mint Deésy Jenő, Csíky András, akik csak vele akartak dolgozni. Feljegyeztek olyan előadásokat is, ahol könyv nélkül súgott, annyira tudta a szöveget. Pontosság tekintetében utolérhetetlen, mondták a kollegái, az „s” és az „és” kötőszavakat sem keverte össze. Maximális színház iránti alázattal szolgálta ki a társulat színészeit. Amikor a súgók kikerültek a súgólyukból, és a színfalak mögött teljesítették feladataikat, ha szükség volt rá, súgás közben a színfalak mögött szaladgálva követte az előadást, hogy a lehető legközelebb legyen a színpadon játszó színészhez. Egyéni kéréseket is teljesített, így Ács Alajossal közös jelbeszédet alakítottak ki. Országszerte híresek voltak Diószeghy Olga súgópéldányai, amelyben minden rendezői utasítás, esetleges szövegmódosítás szerepelt. Rendezők és színészek valóságos harcot folytattak azért, hogy Olga súgja az előadásukat. Tudták, hogy nagy felelősség terheli a súgó vállát, amikor 10-14 nap alatt gyorsan színpadra kellett vinni egy kabarét, egy irodalmi műsort. Ilyenkor a színész a súgóra alapozott, és az a súgó csak Diószeghy Olga lehetett.

Évtizedeken át volt munkatársa András Gyula, ma már nyugalmazott színművész. Őt idézzük: „Olgi lelkiismeretes, csendes, megbízható kolléga volt. Mindég készen arra, hogy a bajban lévő színészen segítsen. Azt is tudta – vagy megérezte – mikor kerülhet bajba a színész, és idejében jelzett, súgott, irányított, hogy megelőzzék a bajt. Amikor Ő volt a súgó, biztonságban éreztük magunkat. Leolvastam a szöveget a szájáról. Nem csak a szövegfelmondásban segített, de lejegyezte a színpadi mozgásokat és irányította a színészt előadás közben a színpadon. Amikor szükség volt rá, az előadások szüneteiben külön-külön megkeresett minden játszó személyt és felhívta a figyelmét a tévedésekre vagy hibákra. Mindezt a legnagyobb jóindulattal, a segítőkész ember szeretetével tette. Soha nem sértett meg senkit. Teljes életbedobással a színházé volt minden perce, de kisebb-nagyobb színházi bulizásokon – sem Iván sem Olgi – nem vett részt. A magánéletét elkülönítette a közösségitől. Mindenki végtelenül tisztelte. Soha nem fordult elő, hogy megemelt hangon beszéljen. Rengeteget dohányzott. Olgi egyenes ember volt, nem pletykált, nem beszélt senkinek a háta mögött. Egyéniség volt.”

Visszaemlékezésében Szugyiczky István színművész-rendező is elválaszthatatlannak látta a Diószeghy házaspárt. Őt idézzük: „Olyan emberpárt alkotott Iván és Olga, aki bárki számára bármikor példa lehet. Képtelenség volt nem észrevenni azt a harmóniát, ahogy éltek és dolgoztak a családban és a színházban. Olgi a társulat legszebb korszakában volt az együttes egyik fontos és pontos alapembere. Jellegzetes hangját a színész jól hallotta, pontosan értette, de a nézőtérre sohasem szűrődött ki. Szép asszony volt, derűs, mosolygó, meleg-lelkű, körülötte sohasem fagyott meg a levegő. Ha azt mondom, a szakma mestere, keveset mondtam Olgiról. Hangsúlyokból, apró rezdülésekből már érezte, vagy tudta (?) hogyan kell felsúgni a szöveget. Ismerte a Társulat minden tagját, azok gyengéit és erősségeit. A színpadi súgást művészi szinten művelte.”

Pedagógusi felkészültsége segíthette abban, hogy az idegek húrjain muzsikáló színészek munkáját leghatékonyabban segítse. Ismerte a kollégák temperamentumát, odafigyelt a művészek pillanatnyi hangulatára, ismerte a szerepről alkotott elképzelésüket, nem utolsó sorban emlékezőképességüket. Előadás közben (de próbákon is) nagy éberséggel követte - a szeme előtt életre kelő alakok sorsán keresztül - a színészt a színpadon. Bemutatók alkalmával Olgi sugárzott nyugalmat az izguló színészek között. Összefoglalva: igazi súgó talán százévenként akad egy színháznál, nálunk Diószeghy Ivánné Kolozsváry Olga ilyen volt.

Az 1988-1989 évadban bekövetkezett kegyetlen kényszernyugdíjazás áldozatai között találjuk Diószeghy Iván, Elekes Emma, Nádai István, Soós Angéla, Tompa Attila, Török István, Vándor András mellett Diószeghy Olga súgónőt is. Az elmebeteg döntés hatalmas vesztességet okozott a magyar színjátszásnak, a közönségnek egyaránt. Olga asszony nyugdíjasként sem maradt el a színháztól, férjével együtt ott voltak minden bemutatón. Együtt izgultak, drukkoltak a társulat sikeréért. Több alkalommal is elmondták véleményüket egy-egy előadásról. Nem felejtették el, hogy a színház a közönségért van, ezért üzentek is a szatmárnémeti közönségnek. Az üzenetet Diószeghy Iván így fogalmazta meg: „Sok jó darabot, sok jó előadást kívánok. De kérek is; kérem a nézőket soha ne hagyják üresen a színház nézőterét, ez számukra és számunkra egyaránt létfontosságú.”  Tekintsük ezt az üzenetet ma is időszerű felsúgott szövegnek, és adjuk át nemzedékről nemzedékre.

Diószeghy Iván, számtalan emlékezetes előadás főszereplője, a kitűnő tenor hangú színész, operett és nótaestek ünnepelt kedvence 2006. január 5-én hunyt el. Özvegye, Diószeghy Ivánné Kolozsváry Olga, a Harag György Társulat alapító tagja még tíz évet kapott Teremtőjétől, 2016. január 14-én tért vissza Hozzá.

Csirák Csaba
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát