• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. július 13.
A XIII. Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon vendégszerepel a Harag György Társulat

Az immár tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő gyulai Nemzetközi Shakespeare Fesztivál programjában szerepel a szatmárnémeti Harag György Társulat Tévedések vígjátéka című előadása 2017. július 16-án, vasárnap, 20:30-tól.

Az idén tíznapos gyulai fesztivál kínálatában új színházi bemutató, filmvetítések, utcaszínház és workshop is szerepelt. A gyulai várszínpad, tószínpad és a város egyéb helyszínei olyan eseményeknek adtak otthont, mint a Kulcsár Noémi koreográfus jegyezte Szentivánéji álom táncjáték, amely egyben az eseménysorozat nyitóprodukciója is volt. A több mint egyheteses fesztiválon többek között látható volt még a III. Richárd Zsótér Sándor rendezésében, a M/Ámor vagy amit akartok a Terminal Workhouse fiatal alkotókból álló csapatának előadásában, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb produkciója, az angol nyelvű Shakespeare, Sonnet 66 is.
A szatmárnémetiben Bocsárdi László m. v. rendezésében bemutatott Tévedések vígjátéka című előadást a fesztivál zárónapján, vasárnap, középeurópai idő szerint 20:30-tól láthatja majd a közönség a gyulai vár előtti tószínpadon.

Fotó: Czinzel László
Orbán Zsolt, Diószegi Attila

Forrás: a Harag György Társulat PR-osztálya
Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát