Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Az elszánt Antipholusz hosszasan, tiszta erőből üti a botjával Dromiót. Máskor hatalmas pofonokat kever le a gazda az alárendeltjének. Holott a bántalmazott szolga igazán nem szeretne többet, csak valami kis nyugalmat. De az átmeneti megnyugvás sem adatik meg a hűséges társnak. Amikor már úgy érzi, hogy most aztán tényleg nem szúrta el az aktuális megbízatását, biztosan odament, ahova mondta a gazdája, mégiscsak kiderül, hogy újra összekuszált valamit. Ez nem is csoda, hiszen mind az úrból, mind a szolgából kettőt mozgat a cselekmény, ráadásul egymást hosszú évtizedekkel ezelőtt elvesztett ikerpárokról szól a történet.

Shakespeare legrövidebb és leghagyományosabb, mert egy helyen, egyetlen nap alatt játszódó darabjában végig nappal van ugyan, mégis mintha éjjel sodródnának a cselekménnyel a szereplők. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata által bemutatott Tévedések vígjátéka álomjáték, mert speciális hangulatú, hiszen hol szélsőségesen komikus, máskor meg kifejezetten drámai az atmoszférája. Látszólag össze-vissza történnek a dolgok, mégis felfedezhető az elrendezettség, vagy legalábbis annak illúziója.

Szó, szó és szó, mondja a címszereplő, egy másik, jóval többet játszott Shakespeare-drámában. A szavak válnak drámaivá a Tévedések vígjátékában, Bocsárdi László tanítani való ritmusú rendezésében, amely nem enged kibúvót sem a színésznek, sem a nézőnek. Ritkán járnak át minket ugyanis ennyire a bárd párbeszédei, miközben nem kívánnak tőlünk a szokottnál nagyobb befogadói figyelmet. A színészeknek pedig komoly stúdium, mert nem lehet megúszniuk semmit. A társulat tagjainak a munkáját dicséri, hogy még amikor erős belső érzésből kell is mondaniuk a Benedek Zsolt fordította jambikus lejtésű sorokat, ki vannak téve azok a hangsúlyok és szünetek, amelyek a mai magyar köznyelvet idézik és kiválóan illenek a változékony hangulatú szituációkhoz.

A szcenikai megoldások szokatlansága sokat ad a befogadói élményhez. Bartha József látványtervező színpada egy üres porond. Ennek köszönhetően a mozdulatoknak, gesztusoknak különleges a súlya, hiszen a kellékek mennyiségét a minimálisra redukálta a rendezés. A játék intenzitásának kell betöltenie a teret úgy, hogy ezúttal nem segíti más a színészt, csak a kollégája. Nincsen tehát kapaszkodóként a kézben például a cigaretta vagy a pohár. Bányai Tamás fénytervező munkája a lüktető drámaiság kibontását segíti. Az élénk zöldből a visszafogottabb kékbe játszó színek mutatják a cselekmény helyszínéül szolgáló Ephesus köztereit. Míg a belső helyszíneket a színtelen világítás jelzi.

Kiss Zsuzsanna jelmeztervező élénk színekben pompázó ruhái nem az egyes embert öltöztetik, hanem a társadalmi típust. A viseletek olyan típusokat mutatnak, akik élik világukat, már amennyire az adott társadalom engedi ezt. Nem vitás, hogy a két Antipholuszt és a két Dromiót a cselekmény napjáig nem izgatta, hogy kik is ők valójában. Apró-cseprő ügyeiktől nem értek rá ontológiai kérdéseken rágódni, de most kénytelenek, hiszen ezen az őrült napon a feje tetejére áll a környezetük.

Felejthetetlen jelenet Szirakuziai Antipholusz (Nagy Csongor Zsolt) és Szirakuziai Dromio duója. A nagyszerű Bodea Tibor az utóbbi szerepben egyszerűen nem hiszi el, hogy létezhet ennyire durván visszataszító nő, mint amilyen az általa elmesélt Bella. A színész megszólalásai végén ott a három pont, hogy innen aztán nincsen tovább, ezt már lehetetlen tovább ragozni, aztán valahogy mégis. Ezzel a módszerrel fokozódik a darabban egyébként meg sem jelenő hölgy külsejének a legapróbb részletekbe menő, ellenállhatatlanul komikus leírása.

Samuel Taylor Coleridge, az angol romantika egyik jelentős költője szerint nem kell, hogy egy bohózat története valószínű legyen, elég, ha lehetséges. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának a Nemzeti Színházban látott vendégjátékán fantasztikus dolgok történnek ugyan, de bohózatnak nem mondhatni az előadást, mert bár a fináléban nincs kézfogó, azért mindenki a helyére kerül. A zárlat után is nyugtalanító kérdőjelek maradnak bennünk. Kíváncsiak lennénk, hogy ennyi hányattatás és megpróbáltatás után a dráma alakjai hogyan szoknak vissza a hétköznapokba, amelyek talán megnyugvást hoznak majd számukra, de biztosak lehetünk abban, hogy az életük többé már soha nem lesz olyan, mint volt azelőtt.

Szekeres Szabolcs kritikus a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadását a budapesti Nemzeti Színházban látta.