• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2022. szeptember 29.
Teltházas bemutatóval indul útjára a szatmári Légy jó mindhalálig musical

Szeptember 30-án 19 órai kezdettel mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Légy jó mindhalálig című musicalt, melynek alapja Móricz Zsigmond regénye. A nagy sikerrel játszott musical szatmári változatának rendezője Nagy Regina.

„Az előadást már a 2021/2022-es évad végén be akartuk mutatni, de a koronavírus-járvány miatti bezárások, félházas korlátozások és a betegség miatti programváltozások következtében már nem maradt erre időnk az elmúlt évadban. A kedvezőtlen változtatási kényszerhelyzeteknek azonban pozitív hozadékuk is volt: több idő jutott a gyerekekkel foglalkozni, felkészíteni őket a színpadra lépés pillanatára, a színészmesterség olyan aspektusaival megismertetni őket, amelyeket felnőtt partnereik az egyetemen sajátíthattak el, több évnyi tanulás során. A majd' fél éven át tartó elmélyült munka, úgy gondolom, meghozta gyümölcsét és a végeredmény túlmutat egy szórakoztató, egyben megható musicalelőadás szokványos műfaji korlátain. A rendező és alkotótársai nem estek bele a műfaj könnyen kínálkozó csapdáiba és nem tévesztették szem elől a musical mögötti Móricz-regényt, annak sokrétű, mély üzeneteivel együtt. Mi több, saját, a mához szóló üzenetet is meg tudtak fogalmazni: az emberség és gyermekszeretet, a remény üzenetét hirdetve egy háborúk perzselte világban” – mondja Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

Az előadásban színpadra lépő gyerekszereplők – összesen 18 kisdiákról van szó - valóban sok foglalkozáson, ének és táncpróbán, oktatáson, sőt, nyári színházi táborozáson keresztül jutottak a bemutató napjáig.

„A próbafolyamat során egy igazi csapat, ha az előadás világához ragaszkodunk, egy igazi III. B osztály alakult ki, melyben a gyerekek figyelnek egymásra, segítik egymást a színpadon is” – mondja a rendező, aki a színpadra vitt előadásban a realista ábrázolás mellett teret ad a szürrealizmusnak is. Az előadás az alapul szolgáló musical-változattól eltér abban is, hogy megjelenik benne a felnőtt Nyilas Misi – vagy ha úgy vesszük, Móricz Zsigmond alakja is, hiszen az általa írt regény egyfajta önvallomás is.
A produkcióban egyébként a főszereplőt, Nyilas Misit két gyermekszínész alakítja: Schvarczkopf Tamás és Jankó Szép Tamás felváltva személyesítik majd meg a főszereplőt a soron következő előadásokon. A társulat a szatmárnémeti bérletes előadások mellett más városokban is bemutatja a produkciót, bérletcsereprogram és alkalmi kiszállások keretében. Már október folyamán két alkalommal láthatja majd a musicalt a nagyváradi közönség is.

A Légy jó mindhalálig című musical színpadra vitele egy színházban mindig valami ismeretlent, új kihívást, érzelemdús próbafolyamatot, rácsodálkozást, örök élményt jelent. Igazi ünnep ez, mert amellett, hogy ilyenkor gyermekekkel telik meg a színpad, a mű maga a magyar irodalom alapköve. Móricz Zsigmond művében az örök emberi tisztaságot, az ösztönös jót egy gyermek személyében formálja meg, őt állítva szembe az elvakult „hatalmasok” világával.
Nyilas Misi kollégista kisdiák megfelelni vágyása, megváltozott külsőségekkel ugyan, de ma is jelen van egy iskolás gyermek életében, hiszen mint kortárs társadalmi tükör, az iskola és a társak, állandó próbák elé állítják a gyermeki hitet.

A Nagy Regina által rendezett előadásban a gyerekek állnak a középpontban, de a felnőtteknek is szól. Vészcsengő, ha úgy tetszik: ne nézd le a jövőt, mert felnőttként most áll hatalmadban jól dönteni.
Az előadás szereplői: Schvarczkopf Tamás/Jankó Szép Tamás, Gaál Gyula, Péter Attila Zsolt, Bodea Gál Tibor, Frumen Gergő, Diószegi Attila, Varga Sándor, Szabó János Szilárd, László Zita, Laczkó Tekla, Budizsa Evelyn, Váradi Milán, Méhes Kati, Zákány Mihály, Poszet Nándor, Bogár Barbara, Nagy Csongor-Zsolt, László Zita és Orbán Zsolt. További gyerekszerepekben: Butean Dániel, Csúcs Dávid, Frigy Péter, Gătina Márk Albert, Jakab Ádám, Kárpinszki Benedek, Kovács Szofia, Lengyel Szilárd, Nagy Máté, Nagy Regina, Németi Nóra, Pap Máté, Sebő Kata, Szabó Bence és Tempfli Hanna láthatók.

Az előadás díszlettervezője Fornvald Gréti, jelmeztervezője Bandura Emese. Zenei vezetőként Manfrédi Annamária, koreográfusként Gabriela Tănase és Szabó Franciska működött közre. Pedagógiai tanácsadóként segítette a gyermekek felkészítését a színpadra lépésben Balázs Regina, a produkció rendezőasszisztense Balogh Ádám, ügyelője és súgója Fábry Zoltán, súgója Simionaș Varga Anna volt.

A bemutató előadás már teltházas, a soron következő bérletes előadásokon is csak néhány szabad hely maradt a bérlettel nem rendelkezők számára.
Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát