Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Történt, hogy nem sokkal a szolnoki premier elott a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a budapesti Tháliában vendégjátszotta az Amadeust. Bravúrosan. Látvány, szellem, színészet - ennyi a rezümé. Itt minden egyszerű és gondolatgazdagságában pompázatos. Dobre-Kóthay Judit hófehér lepedőoből feszített empire architektúrát a színpadfenékre, ami a Rekviem megszólalásakor megroggyan és borzongató mauzóleummá omlik. Etikettfehér az udvar, kövér, fekete hollóként gubbaszt benne Salieri, és csicsregve röpköd egy papagáj: Wolfgang Amadeus Mozart. A Mozart- muzsika kíméletlenül betölti a teret, elokúszik a résekbol, hatalmassá dagad, letaglózza percemberkéket. (?)

Kövesdy következetesen követi Shaffer jó minoségű alkotáslélektani vulgárgiccsét. Szép a lelkifurdalásos apakomplexus átjátszása a Don Giovanniba, A varázsfuvola hátterében megjeleno szabadkomuves szertartás és a bemutató plebejus népünnepélye. Ironikus hecc a Schikaneder hozta kakassal való játék, ahogy egy infantilis, beteg gyerek kokettériája átúszik Papageno-Papagena kotyogó kettosébe. Már egy ideje a színészrol is beszélek. Senestyén Aba Mozartja lenyugözo, ritkán látható remeklés. Vihogó, malackodó, egyszálbélu gyerkoc, aki sokkal fiatalabbnal látszik koránál, szelesen rohangál, pukkadozik, szinte hibbantan illetlen - és minden idétlen mozdulata elhiteti a géniuszt. Ahogy Salieri indulómotívumára a Figaro-variációkat rögtönzi: futamokat lendíto karja a zongora mögött, a cinkos vigyor az arcán, vezénylésének repdeso koreográfiája, a komponálás könnyed lekicsinylése és a röhögve sugárzott zsenitudat - tökéletes. Sebestyén Mozartja hitelesíti a bulvárkoncepciót, úgy "komponálja" a Rekviemet, ahogy Shaffer elvárja tole, lázasan, halálos betegen, révülten, égo szemmel, egy gótikus figura nyúlik áttetszoen az ég felé, ütemrol ütemre énekli a zenei frázist, és ahogy Salieri leírja, nyomában meg is szólal komplex zengzetként a kész mu.

Fantasztikus jelenet, kell hozzá Ács Alajos Salierije. Ez a nagy színész bravúrosan ábrázolja a töppedt, pákosztos álpuritánt, a Mozart-csodálat és Mozart-gyulölet intrikusát és orültjét, az istennel birkózó udvari zenészt, az önismeret betegét. Ahogy a kottakéziratokat lapozza, minden lapozás egy új Mozart-darab, fölhangzik a motívum, és a zenész szinte mozdulatlan arcán belso viharok játszódnak le, elképedés, gyönyöruség, itigység, háborgás, édes élvezet és könyörtelen harag. Ács nagyon mélyrol, nagyon belülrol, nagyon oszintén hozza a drámát, Salierijének rekedten, hörgésszeruen felcsattanó átkaiban ott az alázatos alattvaló méltatlankodása, aki mindent megkap konform szolgálataiért, kivéve a tehetséget.

Van még sok más. Márkó Eszter Constanze Weberének dacosan, szomorúan nyárspolgári fölajánlkozása, Rappert Gábor II. Józsefének fölvilágosult bornírtsága, össztársulati nívó, komplett olasz és francia mondatok anyanyelvien könnyed, természetes pergetése - és általában tehetség. Nincs sok pénz, nyilván nincs a minimálbér duplája mint napi gázsi, nincs hivalkodó öntömjén és önajnár.