• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2012. október 9.
A színház az élettel változik

A Kovács Leventét „beszéltető” könyv egy életpálya személyes és szakmai oldalát mutatja be úgy, hogy a rendező és a pedagógus vallomásai akár színháztörténeti dokumentumokként is felfoghatók. (Elek György beszámolója Kádár-Dombi Katalin Kovács Leventével készült interjúkötetének szatmári bemutatójáról)

Hétfőn színészek és színházbarátok vettek részt a Szatmárnémeti Református Gimnázium épületében lévő Szatmári Református Esperesség tanácstermében megrendezett könyvbemutatón, amit a Harag György Társulat  és a Posztmodern Távlatok Művelődési Műhely szervezett. Több erdélyi város után Szatmárnémetiben is bemutatták a Ránézek az életemre című kötetet, amelyben Kádár-Dombi Katalin beszélget Kovács Levente rendezővel, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet volt dékánjával, tanszékvezető tanárával. Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatójának köszöntője után került sor a könyv bemutatójára.

Fotó: Szatmári Friss Újság
A képen: Gál Ágnes, Bessenyei Gedő István, Kovács Levente, Szilágyi Éva és Kereskényi Sándor


Megélt történelem

Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat dramaturgja előbb Kovács Leventét, több színházi generáció tanítómesterét mutatta be. Kovács a romániai magyar színjátszás olyan nagyöregje, akinek meghatározó szerepe volt az elmúlt évtizedek színész- és rendezőnevelésében, ugyanakkor nagy szerepet vállalt abban is, hogy a diktatúra éveiben a magyar szó ott legyen a színházakban. Az interjúkötet műfajával kapcsolatosan elmondta: ma már egyre divatosabbak az interjúkötetek és beszélgetőkönyvek, ami egy tendenciát is jelez: az embereket egyre inkább érdekli a személyes, a megélt történet, vagy akár történelem. A kortárs történelemtudományban is egyre fontosabbá válik a megélt, "saját történelem" kutatása. Ebből a szempontból színháztörténeti jelentőségű is lehet ez a könyv, ami rendkívül személyes hangvételű, egy olyan rápillantás (a saját életre), melyben benne van a magánember és a szakember is, találkozik a pedagógus és a rendező.

 

Előítéletek nélkül

Kovács Levente sokat tudna beszélni a színházról, akár azokról az időszakokról is, amikor Szatmárnémetiben rendezett. Nagyon sokan pályája legjobb rendezésének tartják az 1989–ben Szatmárnémetiben rendezett, Csehov művéből adaptált Platonov szerelmei című előadását, amit néhány nap alatt dolgozott át, miután betiltották Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának bemutatását. Kovács Levente az 1968-as eszmeáramlat követőjének tartja magát, de mint mondja, nagyon sokszor gondolta újra saját életét és pályáját. „Az ember nem egyforma egész életében — állítja Kovács Levente. — Az élet olyan, hogy az ember visszanéz, és átértékeli a dolgokat. A színház is az élettel változik. Minden korszakból van egy-két dolog, amire érdemes visszaemlékeznünk."

A bemutató végén a Harag György Társulat művészei (Gál Ágnes és Nagy Orbán) a könyvben szereplő anekdotákból olvastak fel, majd Kereskényi Sándor volt a moderátora annak a beszélgetésnek, amelyet a közönség folytathatott a rendezővel. Egy idősebb hölgy a nézők nevében kérdezte meg: mi az oka annak, hogy az utóbbi években olyan rendezési módszereket alkalmaznak, amelyekre nem vevő a közönség, egyre kevesebb a néző, sokan nem ülik végig az előadást. Kovács szerint nincs olyan rendező és színész, aki meg akarja buktatni a saját előadását, azzal kapcsolatban pedig, hogy mi hiteles egy adott korszakban, nem egységesek a szempontok. A színház azért örök művészet, mert folyton válságban van, de sohasem hal meg. Kíváncsisággal, előítélet nélkül kell tehát közelednie egymáshoz a nézőnek és a színházcsinálónak.

Elek György
Forrás: Szatmári Friss Újság
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát