Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

A történet közismert. Karnyóné, a férje eltűnése óta özvegyként élő, hatvanas éveit taposó polgárasszony semmiben nem szenved hiányt, a boldogságot kivéve. Ám — hála az általa tovább vezetett üzlet szépecske jövedelmének — ennek ígérete is feltűnik a láthatáron a „két szeleburdiak”, Lipitlotty és Tipptopp urak képében. Akik némi áruhitel és készpénz fejében készségesen eljátsszák a hősszerelmest, sőt azt tervezik, hogy feleségül véve a náluk sokkal idősebb özvegyet, megkaparintják annak egész vagyonát.

Karnyó a képkeretből ellenőrzi felesége és alkalmazottja számadásait

Igen ám, de ez csak egyiküknek sikerülhet, hát nekilátnak egymás ellehetetlenítésének. Tipptopp némi megvesztegetés árán elhiteti vetélytársával, hogy hatalmas összeget nyert a lottón, amelyet Budapesten máris átvehet. Lipitlotty kapva kap a vélt alkalmon, miszerint a csöppet sem kívánt házasság nélkül is meggazdagodhat. Szakít az özveggyel (természetesen előbb fényt derít annak szolgálója, Boris és Tipptopp szerelmi viszonyára, és ráveszi az asszonyt adósságlevelének megsemmisítésére).

A csalódott Karnyóné félkegyelmű fiát, Samut küldi a patikába méregért, de az üvegcsét végül felcserélik, így halál helyett csak elalszik. Hazatérő férje halottakkal tele házat talál, mert a csalásra rájött Lipitlotty lelövi a másik kérőt, majd önmagát.
Némi tündérmesei fordulat után aztán mindenki feltámad, és minden a helyére kerül.

Valóságon innen, mesén túl

Ezt a darabot tekeri meg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Keresztes Attila rendezte produkciója úgy, hogy a közönség káprázó szemmel nevet és ámul, majd nem tudja abbahagyni a tapsot. Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, miért. A végletekig elrajzolt, komikus figurák hol az eredeti darab paródiájává, hol az abszurd dráma összes lehetőségeit kiaknázó, percenként újabb, napjainkra utaló poénnal nevettető, mozgalmas látomássá, hol színpompás tündérmesévé állnak össze. Csokonai vígjátéka ez egyáltalán? Sokkal inkább az, mint a naftalinszagú  „eredeti” volna. A ma nézőjére tegnapi módszerekkel hatni nem lehet. Ha tudat alatt is, de elvárja, hogy a „megboldogult” Karnyó nagyon is élő arca a képkeretből megfelelő mimikával kísérje az eseményeket, majd onnan kilépve jelenjen meg a színpadon teljes valójában. Hogy Tipptopp és Boris kötéllétra-jelenete az irrealitásból lépjen át a mába, néhány pillanat erejéig egyfajta valóságshow-paródiát adva elő Kuruzzsal. Hogy a bonyodalmak feloldásában döntő részt vállaló tündérek maguk is vígjátéki szereplők legyenek. Hogy az egész előadás olyan legyen, mint egy ki-ki által tovább álmodva tetszés szerint alakítható, ezerszínű álom.

Hogy mindez melyik műfaj skatulyájába fér bele? Fogalmam sincs. De meglehet: a jövendő színházának egyik lehetséges, járhatónak bizonyult útján indult el velünk ez a nagyon régi és nagyon mai — Csokonai Vitéz Mihály által megálmodott? — játék.