• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Bartus Gyula

1962-ben születtem Miskolcon. 1981-től a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja lettem mint díszítő, majd a következő évben segédszínész és színész III. működési engedélyt 1983-ban kaptam. 1988-ban végeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1988-ban Pécsre szerződtem, majd 1991-ben Veszprémbe. Onnan, egy év után, 1992-ben kerültem Békéscsabára. Rövid kitérő volt, 1999-ben Miskolcra, ahonnan 2004-ben visszaszerződtem Békéscsabára.

Úgy gondolom, hogy a színház mindig is a művészetek temploma volt, egyesíteni tudta a művészeteket. A zenét, a táncot, a festészetet és szobrászatot és természetesen a kultikus szentélyt, benne a szószólóval, a rétorral, a pappal, a színésszel. A színház a teremtéstörténet részese. Nem mindegy, hogy milyen szellemiség uralkodik a templomon belül, mert az kihat az egész társadalom fejlődési folyamatára, kihat az egész teremtéstörténetünkre, mely még ebben a pillanatban is élő folyamat. 

Engem mindig is a színház összetettsége érdekelt és annak kölcsönös, reflektáló hatása a társadalmunk fejlődésére. Éppen ezért szeretek írni és néha rendezni is a színészi feladataim mellett.

Érvényesnek tartom József Attila gondolatát, melyet a Thomas Mann üdvözlésében írt le, hogy:
„Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”

Az igazság, Örök érvényű és tisztán részese a teremtésnek. A „valódiság” az mindig a narratíva. Amely csak romlásba visz minket, mert hazugság, mint annak idején a fasizmus és a szocializmus. 

Eddig bemutatott műveim:

  • Életek árán
  • Lovak
  • Sör és cigi
  • Királyom, Isten áldjon
  • Marie Antoinette

Meghatározó szerepeim:

  • Nyírő József – Jézusfaragó ember – Ajnádi Ferenc
  • Székely János – Dózsa – Dózsa
  • Arthur Miller – Pillantás a hídról – Eddie Carbone
  • Gogol – Háztűznéző – Podkoljoszin
  • Moliére – A Fösvény – Harpagon

Kedves rendezéseim:

  • Szabó Magda – Születésnap
  • Bartus Gyula – Lovak
  • Bartus Gyula – Életek árán
  • Moliére – Tartuffe

Díjaim

  • Jászai Mari-díj (2012)
  • Magyarország Érdemes művésze (2022)
Előadásai
vissza a társulat tagjaihoz
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát

harag.ro