• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. január 7.
Bábos napokat tart a Brighella

Idén első alkalommal Bábos Napok elnevezéssel bábszínházi programsorozatot szervez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata, amely tökéletes hétvégi programot kínál a család minden tagjának.

A január 17 és 18 között megrendezésre kerülő esemény vendégmeghívottja a magyarországi Fabók Mariann színművész, bábos mesemondó és bábszínháza.

A Bábos Napok alkalmával három előadást láthatnak az érdeklődők a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében. Szombaton, január 17-én, délelőtt 11-től, illetve vasárnap, 18-án, ugyancsak délelőtt 11-től A székely menyecske meg az ördög című népmesét tekintheti meg a közönség. A negyven perces bábos játékot szigorúan csakis kiskorú felügyelete mellett ajánlják a szervezők!

Szombaton 17 órától a Kapós Böske című, magyar népi pajzánságokat feldolgozó előadást mutatja be Fabók Mancsi Bábszínháza a Miskolci Csodamalom Bábszínházzal közös produkcióként. Az előadást 12 éven felüli, azaz alig-serdült és korosabb nézőknek egyaránt ajánlják!

Kapós Böske pajzán históriájának forrása a magyar népi szerelmes történetek, szerelmi kiokosítók hol szomorú, hol víg gyűjtései. Vásári bábjátékunk végigkíséri, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából, e téren sokat tapasztalt, meglett asszony. A virágnyelven elbeszélt, legjobb ízű népi humorral fűszerezett történet fő témája „Ádámságunk” és „Évaságunk”, az emberi élet különböző szakaszaiban.

Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár…

A bábszínházi programokra jegyek 10 lejes egységáron válthatók a színház Horea úti jegypénztárában, minden hétköznap 10 és 17 óra között. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

 

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát