• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. február 10.
Szatmárnémetiben vendégszerepel a nagyváradi Szigligeti Színház

A Harag György Társulat meghívására A világcirkusz című táncszínházi produkciójával vendégszerepel Szatmárnémetiben a nagyváradi Szigligeti Színház 2015. február 13-án, pénteken, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.

Az előadás alapja Nagy Dániel Cirkusz című kisregénye, amelyet Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, egyetemi oktató dramatizált. Az előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész és koreográfus, színházi rendező, a Szegedi Kortárs Balett művészeti igazgatója, díszlet- és jelmeztervezője Bianca Imelda Jeremias, világítástervezője Stadler Ferenc, rendezőasszisztense Szőke Zsolt.

A főbb szerepekben Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Hunyadi István, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Szabó Eduárd és Szotyori József látható. A produkciót a Szigligeti Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes közösen készítette el és adja elő.

Pillanatkép az előadásból

Az előadást azon bérletesek tekinthetik meg, akik választottként A világcirkuszt jelölték meg, illetve jegyet is lehet váltani rá a színház Horea úti jegypénztárában, minden hétköznap 10 és 17 óra között, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Az előadás a Harag György Társulat és a Szigligeti Színház között tavaly megkezdett bérletcsere-megállapodás folytán érkezik Szatmárnémetibe. A két társulat közötti megegyezés értelmében vendégszerepelt 2015. február 7-én, szombaton este a szatmárnémeti színházi műhely Koldusopera című produkciójával a Körös-parti színházban. A nagyváradon is nagy sikerrel játszott előadást a Kossuth- és Jászai-díjas rendező Babarczy László vitte színre 2014 őszén.

Pillanatkép az előadásból

Kimondottan az I. világháború a témája Nagy Dániel Cirkusz című regényének (Arad 1926): a mű gerincét alkotó cirkuszi előadás tulajdonképpen a lezajlott háború allegóriája. Az expresszionista hangvételű alkotás hatalmas látomás a háború borzalmairól; felépítésében egyrészt a groteszk és az abszurd, másrészt a realista mozzanatok gyakori együttes alkalmazása fokozza a háború elembertelenítő mivoltának ábrázolását. „A Cirkusz pokoli szatíra, Swift és Orwell irodalmi bordájából metszett remekmű. A Remike kívánságára vérért lihegő artisták, a világban tévelygő, teljesen naiv Isten, a mindenen diadalmaskodó kegyetlenség – mindez borzasztó látomás a világháborúról, és még annál is többről: a mai és mindenkori ember esztelenségéről, önzőségéről, kíméletlenségéről. A Cirkusz iszonyú önarckép rólunk, akik szeretnénk, de nem tudunk emberek lenni.” (Demény Péter)

Juronics Tamás 1987-ben végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatát, a Szegedi Balett táncosa, 1990-től magántáncosa, 1991-től pedig koreográfusa lett. Nevéhez több mint 50 koreográfia fűződik. 1993 óta a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. 2007-2008 között a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke volt.

Az előadás plakátja

 

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát