Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk! 

Ma, 2012. január 14-én fél nyolckor épp 120 esztendeje annak a színháztörténeti eseménynek, amikor ünnepélyes körülmények között felavatták színházunkat.

Mielőtt felelevenítenénk az 1982 január 14-i történéseket, érdemes megemlítenünk az azelőtti, első kőszínházunkat is.
Az első kőszínház városunkban Friedl János építész műve volt. A magyar színjátszás hőskorában Szatmárnémeti közönsége azon kevesek közé tartozott tehát, akiknek saját kőszínházuk lehetett. Az épület főbejárata a Színház-közre nyílt (Dózsa György, Gh. Doja! utca) a Római Katolikus Püspökség szomszédságában. 1848. február 6-án adták át és az 1889-es színi évad végéig létezett. A kor legkiválóbb színművészei játszottak ezen a színpadon: E. Kovács Gyula, Egressy Gábor, Molnár György, Feleky Miklós, a Láng színészcsalád, Hollósy Kornélia, Arányi Dezső, Szigligeti Ede, Krecsányi Ignác, Jászai Mari, Hunyadi Margit (Hunyadi Sándor édesanyja), Helvey Laura, a Latabár színészcsalád tagjai, stb.

Az első kőszínház lebontása után nem maradhatott a város színházépület nélkül. Kohn és Grünfeld szatmárnémeti fa- és deszkakereskedők saját költségükön felépítik a Sétatéri Nyári Színkört, a mai vasúti bentlakás helyén. Ez a faépület nem véletlenül viselte a Nyári Színkör nevet: csak későtavasztól késő őszig rendezhettek itt színielőadásokat, ami azt jelenti, hogy a fő színházi idényben előadás nélkül maradt a szatmári közönség. Fellépett itt Halmay híres együttese. Különösen csillogó kitűntetés volt a szatmáriak számára, hogy a kor egyik legnagyobb színésznője Prielle Kornélia, Petőfi szerelme, itt ünnepelte pályafutásának 50-ik évfordulóját, de játszott a Nyári Színkörben Jászai Mari és Blaha Lujza is, hogy csak a legnagyobbakat említsük.
1904 januárjában, amikor a vasúti bentlakás építéséhez hozzákezdtek, lebontották a Nyári Színkört.

A második kőszínház, azaz a mai színházépület, Voyta Adolf építész tervei szerint készült, alig két év alatt. Akkor 638 nézőt fogadott be a karzati és földszinti állóhelyekkel együtt. A színház telkét, a Vár utca (Hám János, ma Horea) felé eső oldalán, díszes öntöttvas-kerítéssel vették körül, a pompás díszkaput zárral látták el. Az ízléses, remek kivitelezésű díszrácsozatot helyi mester, Einhorn Márton készítette. Sok tekintetben első volt az országban a mi második kőszínházunk, például abban, hogy itt már villanyvilágítás emelte az előadások fényét. A mai művészbejáró mellett építették fel Szatmárnémeti első villanytelepét. Eleinte erről az áramfejlesztőről látták el a színházat, és fokozatosan bevonták a környező utcákat is. Elmondhatjuk tehát, hogy Szatmárnémetiben a színház a kultúra fénye mellett elhozta a város lakói számára a korszerű közvilágítás fényét is.

A színház megnyitásán elhangzó prológra pályázatot írt ki a Színügyi Bizottság. A mintegy húsz pályaműből Mátray Lajos előhangjára esett a választás. A díszelőadás darabja Szatmár megyei szerzőtől kell származzon, kötötte ki a szervezőség. A város lakosságának kíváncsiságát tovább fokozta, az új csoda: 1892. január 3.-án, a Deák téren, a Kazinczy utcában és a vasút felé vezető utcákban kigyúltak az első villanyégők. A máskor élettelen utcákban hömpölygött a tömeg.

A hatalmas jegyigénylést már csak úgy tudták kielégíteni, hogy két megnyitó előadást terveztek. Meghívták Debrecen, Nagykároly, Nagybánya, Felsőbánya előkelőségeit is. A díszelőadások emelt helyárakkal várták a nagyérdeműt. 1892. január 14-én, csütörtökön, 19:30 órakor minden és mindenki készen állt a nagy eseményre, az ünnepélyes megnyitóra.

A helyi sajtó tudósítását idézve próbáljuk meg elképzelni a korabeli hangulatot: „Szatmár város történetében 1892. január 14-ike díszes lapot fog betölteni… A színház előtti tér, ma jóval az előadás kezdete előtt – dacára a kedvezőtlen időjárásnak – tömve volt kíváncsi tömeggel, mely, ha részt nem is vehetett a megnyitó előadáson, legalább távoli tanúja akart lenni az ünnepélyességnek. A közönség az alatt sűrűn hullámzott a színház előcsarnokába, s fél nyolc órakor, amikor az előadás kezdetét vette, megteltek az ülőhelyek s páholyok… Az előadás előtt tíz perccel a méltóságteljes vasfüggöny felgördült, s a gyönyörű színpompájú és erős kompozíciójánál fogva hatásos kivitelű függönyt látni engedé. A színházi zenekar e pillanatban zendíté rá a Rákóczi indulóra, és e pillanatban gyulladtak ki a nézőtér feletti pompás villamcsillárok összes izzólámpái, melyek a dúsan aranyozott színház faragványait szemkápráztató ragyogásúvá tették. Később villamos jelző-csengő reszkető hangja hallatszik föl, mire a zenekar elnémul, fölgördül a függöny és az előadás kezdetét vette.”

Kedves Közönség! Könnyen megeshet, hogy jövő ilyenkor e jeles napot nem ünnepelhetjük e falak között. Reményeink szerint ugyanis rövidesen megkezdődik az épület felújítása. Az átmenetileg megváltozott körülmények között, kérem tartsanak ki mellettünk, mint ahogy mi is ki fogunk tartani Önök mellett, annak érdekében, hogy majd a felújított épületben joggal hihessük: megérdemeljük ezt a nagyszerű örökséget.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Büszkék lehetnek városukra, színházukra, büszkék lehetnek nagyszerű elődeikre, amiként gondolom Ők is elégtétellel néznek le ránk, látván ezt a ma esti teltházat.

Isten áldását kérve városunkra, színházunkra, és a színházat szerető közösségünkre, kívánok önöknek az egész társulat nevében jó szórakozást a mai előadáshoz is! Köszönöm.

A beszédet elmondta Bessenyei István, Csirák Csaba azonos című tanulmányának felhasználásával (2012. január 14.)