• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2016. 03. 17.
Idén is előadással ünnepli meg a Bábszínházi Világnapot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata, ugyanis 2016. március 21-én, dédlőtt 10 órától a Dániel András: Egy kupac kufli című produkciójukat tűzi műsorra az Ács Alajos Játékszínben.
2016. 03. 16.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tavaly nagy sikerrel játszott Helló, doktor Mengele! című előadása bérletszünetben kerül ismét műsorra 2016. március 20-án, vasárnap, 19 órától. A tavalyi évadban bemutatott előadás ősbemutatónak számít, ugyanis a darabot korábban csak felolvasó-színházi keretek között mutatták be Magyarországon, kőszínházi bemutatója nem volt.
2016. 03. 10.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ezúton értesíti minden kedves nézőjét, hogy a 2016. március 13. - 18 órára, az Ács Alajos Játékszínbe meghirdetett Roncsderby című előadás betegség miatt elmarad.
2016. 03. 08.
Bérletszünetes kamaratermi és stúdióelőadásokat láthatnak az érdeklődők a 2016. március 11-13. közötti hétvégén, ugyanis a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata pénteken, március 11-én, 19 órától Bernard Slade Jövőre, veled, ugyanitt című kétszereplős produkcióját tűzi műsorra, amely szereplői Kovács Nikolett és Nagy Csongor Zsolt, rendezője pedig a Jászai- és Kossuth-díjas Babarczy László m. v.
2016. 03. 04.
Sorin Militaru elismert román színházi rendező immár második alkalommal visz színre nagyszínpadi előadást alkalmazott társulati tagként a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával. Ezúttal egy magyar klasszikus, Örkény István Tóték című tragikomédiájának rendezését bízta rá a szatmári társulat művészeti vezetése.
2016. 02. 28.
Bárány Boldizsár című előadásával Pécsett, Kaposvárott és Balatonbogláron vendégszerepel 2016. február 29. és március 7. között a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata. A Sramó Gábor m. v. által rendezett, itthon nagy sikernek örvendő előadást a pécsi Bóbita Bábszínházban, a kaposvári Bábszíntér programsorozatban és a balatonboglári Családi Matiné keretében láthatja a magyarországi közönség.
<< < ... 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 ... > >>
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát