• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat
spacer
Székely Csaba
A 0. kilométerkőnél
spacer
spacer
Képgaléria: A 0. kilométerkőnél
Szereposztás
Rendező: Andi Gherghe
Díszlettervező: Cristina Milea
Jelmeztervező: Cristina Milea
Román fordítás: László Sándor
Zeneszerző: Moldován Blanka
Dalszöveg: Andrei Stan
Koreográfus: Szabó Franciska
Bemutató:2020. 09. 18.
Előadás ismertető

„A 2020-as év kezdete óta az emberiség a koronavírus-okozta krízissel küzd, de ez az előadás nem erről a járványról szól, hanem egy sokkal régebb óta köztünk levőről. Ennek, a folyamatosan kárt okozó betegségnek a tünetei a rasszizmus, a xenofóbia, az irredentizmus, a sovinizmus és minden ezekhez köthető viselkedésforma.” (Ándi Gherghe)

Az előadás alapja Székely Csaba kortárs erdélyi drámaíró négy történetből álló, Idegenek – Négy politikai gyerekdarab című szövege volt, melyből a rendező hármat vitt színre Szatmárnémetiben A 0. kilométerkőnél címmel. Az előadást eredetileg parkokban játszották szeptember 11-13 között, minden helyszínen egy-egy történetet adtak elő a Harag György Társulat és a Mihai Raicu Társulat tagjai.

„Nem születünk előítéletekkel. De egy előítéletekkel teli világba születünk bele, és hamar megtanuljuk, hogy kik a rossz emberek. A jók persze mi vagyunk. Jobbak vagyunk, mint „ők”, mert „ők” rosszat akarnak nekünk. És végső soron mi is rosszat akarunk nekik, nekünk viszont jól megalapozott okunk van rá. Igaz, néha tévedni is szoktunk az előítéleteinkkel kapcsolatban, és rájövünk, hogy mindaz, amit „róluk” meg „rólunk” tudunk, igazából másképp van. Vagy hogy egyáltalán nem is igaz. Ezekről az „igazakról” szól a komédia, a valóságtól teljesen elrugaszkodott tanítómesékkel.” (Székely Csaba)

  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát