Mi a szerelem? Hányféle arca, formája, színe van? És hány évszaka? Hogyan vágyakozunk a szeretett lény után, vagy éppen a szerelem után, ha hiányzik az életünkből?
„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér”, mondja Shakespeare. Ebben az értelemben Barta Lajos műve éhezés-történet: a szerelem, mint egy falat kenyér, úgy hiányzik abból a világból, amelyben hősei élnek. Ha mégis felsejlik, mint remény, úgy kapnak utána, akár az éhezők az utolsó morzsa után.
Barta darabja a szerelem és a nőiség drámája. Négy különböző nőalak által a szerelem négy évszakát mutatja fel: Böske a tavasz üde harmata, Lujza a nyár forró mámora, Nelli az ősz hamuja alatt pislákoló parázs, az idős szülőpár pedig a tél hólepte nyugalmát idézi. A magyar Három nővérként is emlegetett darab cselekményét – Keresztes Attila értelmezésében – nem a játék sodrása teszi izgalmassá, hanem a szereplők belső vívódásai. Ezek mentén kaphatunk pontos képet a történet koráról és közegéről, a XIX. század Magyarországának melankolikus, sűrű ködbe burkolózó társadalmáról. Ebben a közegben várják a megváltó szerelmet Barta nőalakjai, akiknek az életében a szerelem pusztán mint hiány, vagy mint remény van jelen. A várakozás és reménykedés állapotát pedig a történetbe kívülről érkező Komoróczy, a potenciális férjjelölt megjelenése teszi még hangsúlyosabbá, aki, az egyetlen, még ha nem is túl kecsegtető kiútlehetőségként, felerősíti a lányok érzelmeit és szerelemvágyát. Ebben a világában az ő alakja testesíti meg - Pilinszky szavait idézve - az utolsó, „már-már elfúló reményt”...
A produkció díszletelemeinek és jelmezeinek egy részét a Csíki Játékszín bocsátotta a Harag György Társulat rendelkezésére.
